Az orvostól hazafele felhívtam anyukámat és közöltem vele a jó hírt. Nagyon örül, hogy nagymama lesz. Ám amikor hazafele baktattam... elütött egy autó.
A magánklinikán ébredtem. A hangokat nem hallottam tisztán, csak foltokat láttam. Louis arca kezdett kirajzolódni a ködben, na meg persze az orvosé.
- Mi... mi... történt? - kezdtem beszélni, bár nem nagyon sikerült.
- Minden rendben lesz! - zokogott mellettem Louis, közben fogta a kezem.
- Mi van a... a kisbabával? Jól van? - simogattam meg a hasam, ám ekkor belemarkolt a görcs és ordítani kezdtem. Lou is lehajtotta a fejét, hogy ne lássa, hogy szenvedek, de közben szorította a kezem. - Mi van vele? - mindenki csöndben nézett rám.
Az orvos megtörve kezdett beszélni:
- Sajnálatos módon... ő...
- Meg... meghalt? - zokogni kezdtem.
- Sajnáljuk, őszinte részvétünket fejezzük ki.
- Louis? I... igaz?
Halkan, sírva bólintott.
- Nem lehet, ez csak vicc! - erőből ordítottam. Nem tudtam hol vagyok, miért vagyok és, hogy hogy történhetett ez. - NEM LEHET! NEM! Ő ÉL!
- Ne sírj Drágám, minden rendben lesz, hidd el!
- Akkor mi most magukra hagynánk önöket. - lépett ki az ajtón az orvos.
Louissal csendben néztünk egymásra. Mindketten világtalanok lettünk. Majd kis idő után megszólaltam:
- Sajnálom, hogy...
- Psszt... ne mondj semmit... nem a te hibád. Esélyed sem lehetett volna az autóval szemben. Még a lábad is eltört a nagy esés közepedet.
- A fiúk? Tudnak róla? - néztem könnyes szemmel az ablakra.
- Nem, nem mondom el nekik és szerintem nem is kell. Balhé lenne belőle. Csak azt tudják, hogy a lábad tört el. A babáról... - törölte le a kigördülő könnycseppet a szeméből. - nem kell tudnia senkinek. Köztünk marad.
- Eltemetni se kell őt? - tettem fel a hülyének tűnő kérdést, bár komolyan gondoltam.
Lou lehajtotta a fejét. A következő pár nap így telt. Én feküdtem a kórházban Louis pedig nem mozdult mellőlem.
Az 5. nap elteltével mehettünk haza. Szigorú titokban szállítottak minket Louis békés kis telkére.
- A következő pár napban itt leszünk. Kell a nyugalom mindkettőnknek. - szállt ki a kocsiból, majd utána nekem is segített.
- Gyönyörű hely. Sajnálom, hogy...
- Ne mondj ilyet! Itt még gyerekek fognak felnőni, hidd el! - megölelt és megcsókolt. - Rendben?
- Veled bármit átvészelek. Csak maradj mellettem!
Bementem és leültem a nappaliba, Louis már kínálta az ételt.
- Nem köszi, nem vagyok éhes. - leült mellém.
- Egyél, így sosem erősödsz meg! A kedvemért. Utána lesz egy közlendőm, aminek szerintem örülni fogsz.
- Oké, eszek egy keveset. Miattad.. :)
- A jó hír pedig az, hogy... 7 helyszínes turnéra megyünk a világ körül...
- Remek... itt hagysz. És ez nekem mért jó?!
- Épp ellenkezőleg, jössz velünk. Meghúzzuk magunkat ketten az ágyamon. A fiúk is nagyon szeretnék.
- Még jobb, össze leszek zárva 5 kanos fiúval. - nevettem fel. - Szívesen megyek veletek, megtiszteltetés.
- Tökéletes vagy! - majd adott egy csókot. Már is jobban érzem magam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése