25. rész

Reggel a pici miatt nagyon korán kellett felkelnem. Órák óta sír, nem lehet elhallgattatni. Próbáltam etetni, ringatni és játszani vele de nem hagyja abba.
- Mi lehet a baja? - vette ki a kezemből Louis és ő is ringatni kezdte. - Lodia! Pici lányom, mi a baj? Fáj valamid? - kérdezgette aranyosan, de erre ő csak nagy szemekkel figyelte és kis idő után ugyanúgy sírt.
- Nem kéne elvinni orvoshoz? Megmondanák miért sír és lehet, hogy adnának gyógyszert.
- Az én lányom nem fog már 4 hónapos korától gyógyszereken élni! - mondta Louis és utána megint ringatni kezdte.
- Igazad lehet! - mosolyogtam. - Csodálatos apa vagy, ugye tudod?
- Köszi, de csak a dolgomat végzem. - ezután ő is csak vigyorgott. - Nem én vagyok a csodálatos, hanem te! Született egy gyönyörű kislányunk és te a nap 24 órájában gondozod őt. A turnén is Rá és Rám vigyáztál, nem volt fontosabb a számodra. Nem mintha Rám kéne vigyázni, de... köszönök mindent. - nézett rám elégedetten.
- Így gondolod? - futott könny a szemembe. Ilyen szépeket még sekni sem mondott nekem. Nincs szükségem dicséretre, de ha valaki díjaz, az fenomenális érzés. Főleg ha az a valaki a párom. ♥
Csak halkan bólintott és tovább ringatta a kicsit.
- Nem mellesleg van egy meglepetésem a számodra! - nézett rám játékosan.
- Egy meglepetés?
- Meghívtam hozzánk Selma Ergecet. - mondta amolyan "nem nagy cucc"-osan. :)
- Se-Se-Selmát??? - álltam fel boldogan. Hogy mért?! Mert ő a példaképem 12 éves korom óta. Mindig is nagyon díjaztam, sosem felejtem el. Régen futott az RTL-en a Szulejmán, ott láttam meg őt és rögtön a kedvencem lett. Természetesen a sorozatban ő az egyik főszereplő volt, Hatice Sultan.
- Igen! Megérdemled, hogy egy kedvenceddel találkozz. - kezdett bele, de a gyerek még mindig üvöltött.
- Egy kedvencemmel?! Drágám, te is a kedvencem vagy és veled a nap minden pillanatában találkozok.
- Édes vagy! Na gyere, vigyük el ezt a gyereket orvoshoz. - gyorsan összepakoltam 1-2 iratot és bepattantunk a kocsiba. Kivételesen nem a babahordóba raktam Lodit, hanem a kezembe ringattam. Valamikor némileg halkan, máskor pedig bömbölt. Mi lehet a baja? A kórház ajtajánál volt egy újságos, ahol vettem egy pletykalapot. Még jól jöhet, ha sokan lesznek.
- Jónapot! - léptünk be és köszöntünk illedelmesen. Természetesen a gyerekorvosnál csak 1 kisbaba volt a többi mind tini gyerek. Lányok... ergo Louis meg lett rohamozva, aláírásokat osztogatott, rám meg mindenki szúsós szemmel nézett.
- Louis! Mért néz mindenki rám olyan, hogy is mondjam... csúnyán? - hajoltam oda hozzá.
De megpillantotam egy újságcikket. Ki volt a címlapon?! Én és a bátyám amint Lodiat toljuk a babakocsiban, még 4 hónappal ezelőtt Londonban. Mikor?! Pont amikor megöleltem őt. Mi volt a bevezetőcím?! "Dia megcsalja Louis Tomlinsont?!". Ezt nem hiszem el! Rám fogják, hogy megcsalom a barátom a bátyámmal nyilvánosan?!
- Beszélhetnénk? - ismét odahajoltam hozzá.
- Persze, mindjárt jövök. - ezzel megfogta Lodit és kijött velem a folyosóra.
- Ez mi?! - vágtam le a földre az újságot, s ő felvette és belelapozott. Lassan átfutotta, arcán meghökkenést láttam. Én csak ölbetett kézzel néztem rá, felhúzott szemöldökkel, akárcsak az ő hibája lenne. De tudtam, hogy nincs köze hozzá, még mérhetetlen dühös voltam.
- Mi a telefonszáma a lapnak? - kérdezte, és ezzel az első lapra lapozott, mert ott szokta írni a számot. Kicsi idő múlva már tárcsázta is. - Louis Tomlinson vagyok... Igen a cikk... Mi az, hogy a barátnőm megcsal engem?! ... Erre nincs mentség... Ne kérjenek bocsánatot, tüntessék el az összes újságot... Rendben, de ezt nem ússzák meg! Viszhall! - és ezzel le is rakta a telefont.
- Mit mondtak?
- Azt mondták nem tudták, hogy ő a bátyád, csupán csak "félreértés". Amennyi oldalon lehet, ki is fogom írni, hogy a lep értette félre a szituációt. Twitter, Facebook, ahol csak lehet elmondom. Azt is megígérték, hogy a következő lapban közzéteszik, hogy félreértés.- mondta és megölelt minket és visszamentünk a váróba. Ahogy leültünk Louis a telefonját kezdte nyomkodni, tweetelt. Ezt:
"Tisztázzuk, nem csal meg engem a barátnőm! A legcsodálatosabb, legjobb édesanya és barátnő ezen a földkerekségen. @real_nadasi_dia"
- Lodia Tomlinson jöhet! - mondta az aszisztens, s ezzel be is mentünk a rendelőbe. Ott elmagyaráztuk a Doktor Úrnak, hogy már elég rég óta sír. Szerinte hasfájása van. Szerintem tőlem örökölte, kicsi koromban nekem is eléggé gyakran csikart a hasam. Gyógyszert nem kapott rá, azt mondták majd elmúlik. Haza indultunk. Én Lodiat szorongattam az egyik kezemben, a másikkal pedig Louis kezét fogtam, addig amíg oda nem értünk a kocsihoz. Ekkor Dóri hívott:
- Szia!... Mi a baj?... Persze gyere nyugodtan... Nemsokára otthon leszünk... Igen-igen gyere!... Oké, szia! - beszéltem és gyorsan le is tettük a telefont.
- Mi a baj tárgya? - mondta Louis miközben enyhe puszit nyomott a pici fejére.
- Gőzöm sincs. Annyit kérdezett, hogy átjöhet-e. Evidens, hogy igen, ugye?
- Persze, a fiúk bármikor jöhetnek.
- Én Dóriról beszéltem...
- Ja, persze ő is jöhet. - mosolygott. - Berakom a lánykát a kocsiba.
Ahogy hazaértünk én átöltöztem az otthoni ruhámba. Illetve csak szerettem volna.
- Menj ki! Öltöznék. - mondtam amikor bejött a szobába Louis.
- Ugyan, láttam én már olyat.. és azt is. - röhögött.
- Nem érdekel! Menj ki. - visítottam. Lou az ajtó felé vette az irányt, ám amikor az ajtóhoz ért gyorsan felkapta a ruháimat és elszaladt velük. Én idióta végig kergettem a házon, egy szál melltartóba és bugyiban. A konyha púlthoz érve elkaptam a pólója szélét és így sikerült megállítanom. Ám ő pedig a kezemet fogta meg gyengéden, a ruháimat a földre dobta és magához húzott, majd vadul megcsókolt és a hajamba túrt. :$ ♥
- Ezt sosem tudom megunni. - mondta lihegve, ugyanis végig rohantunk a házon.
- Hát még én... olyan kis torzi a hajad. - kezdtem nevetni és igazítgatni a a haját. Ő ekkor megfogta a derekam és felkapott. Felvitt az emeletre, a szobánkba. Beledobott az ágyba és elkezdett viccesen táncolni.
- Rázzad Baby! - mondtam ám ekkor Dóri nyitott be.
- Dia, Louis baj van! - mondta ijedten.
- Mi az? - mondtuk egyszerre.
- Az egyik az, hogy ezt láttam. A másik és a sújosabb; Noémi eltűnt. - kezdett zokogni.
- Úristen. - döbbentem le és Dóri felé mentem. Ekkor már az én szememből is gördült ki a könny. - Gyere ide! - öleltem meg a síró Dórit. Noémit már 3 hónapja ismerjük, a turné alatt barátkoztunk össze. Nagyon kedves, aranyos lány. - Liam?
- Kint van a kocsiba. Behívjam?
- Igen! - pár perc múlva már Liam esett a karjaimba, remegett és sírt.
- Eltünt! Nem válaszol a telefonra, otthon sincs. - mondta és rám nézett a sírástól kipirosodtt szemeivel.
- Nyugodj meg! Nincs semmi baja. - jött oda hozzán Louis. Ekkor Lodia is bömbölni kezdett.
- Beszélgessetek csak, majd én felmegyek hozzá. - mondta Dóri és felrohant a lépcsőn