- Hm? - kapartam össze a párnáról a fejem.
- Most írt Dani, randizni szeretne velem! - áradozott.
- Igen? HAPCI! - prüsszentettem egy hatalmast. - Adnál egy zsepit, úgy érzem megfáztam.
- Tessék. - nyomott a kezembe egy csomag zsepit Lottie.
- Köszönöm. Leszállnál a babáról? - kérdeztem barátságosan.
- Nem ülök rajta. - kérte ki magánka Lottie.
- A baba a pocakban fejlődik, ha elfelejtetted volna. - vigyorogtam.
- Jajj, bocsi. - ezzel visszaült az ágyára. Megbeszéltük mit válaszoljon az üzenetre és ő meg is tette azt. Gyorsan Louis is felébresztettem.
- Répácskám! - súgtam a fülébe eléggé hallgatóan.
- El ne olvadjak... - röhögcsélt a háttérben Lottie.
- Veled is lesz ilyen azzal a Dani gyerekkel. - röhögött Louis.
Igen. Jó testvérek, akár csak mi a bátyáimmal. Gyerekkorunkban, folyton csak piszkáltuk egymást. Néha fingó párnát tettünk a másik alá, máskor pedig leöntöttük vízzel reggel egymást. Anyáék már teljesen kikészültek tőlünk, nem lehetett megmaradni a veszekedéseinktől. Volt olyan hét, hogy nem is szóltunk egymáshoz és ha szóltunk is akkor a válasz az "Igen!", "Nem!" vagy a "Nem tudom!" volt, de jó testvér módjára mindig kivédtük a másikat és kihúztuk egymást a szarból ha az kellett.
- Gyere Lottie, elmegyünk vásárolni. Öltözz! - utasítottam és Louisra rábíztam a mai napra Lodiat.
- Apa-lánya napot tartunk Hercegnőm! - magyarázta Louis a kislánynak.
- Szép napot Nektek! - adtam egy puszit mindkettőjüknek, majd Lottie belém karolt és mint az egyidős lányok a divatról beszélve elindultunk. Lou csak kuncogott.
- Olyan ruhákat szeretnék, amilyenek hasonlítanak a tieidre. Nagyon bejön a stílusod. - magyarázta Lottie.
- Ohh, Drágám ha hazaértünk megkapod az összes kinőtt ruhámat, rendben? Meg most is veszünk magunknak 1-2 darabot. Cipő, ruha, nyaklánc amit csak látsz és megtetszik, szólj és megy a kosárba. - mosolyogtam rá.
- Köszi. Akkor a randira is segítesz?
- Persze, oda is nézhetünk ruhákat ha gondolod.
Az úton ezekről beszélgettünk. Minden rajongó minket bámult, de mi nem zavartattuk magunkat; bátran csacsogtunk a nyílt utcán. Nagyon szeretem Lottiet. Ugyan olyan az ízlése és a gondolkodása, mint az enyém. Mintha én lennék. Akárhányszor találkozunk, ezt mindig megbeszéljük. Mindig van témánk, sosem vagyunk csöndben ha együtt vagyunk. Imádunk elmenni vásárolgatni vagy kávézni egyet.
- Nézd! - mutatott Lottie a távolban lévő biciklikölcsönzőre. - Olyan rég bicikliztem.. - vágyakozott.
- Tudod mit?! Kölcsönözzünk biciklit. - indultam meg spontán a kölcsönző felé. Szerencsére megértette az eladó az angolt, így megkaptuk egész napra a bicikliket. Az utcán sokan voltak, de a bicikliúton szinte senki. Szerencsére sokszor jártam már Tokyoban úgyhogy nem voltak idegenek számomra az utcák és a bevásárlóközpontok.
- Itt vagy? - pillantottam hátra Lottiehoz.
- Igen!
- Akkor most balra fordulunk. - fordítottam meg a kormányt, Lottie pedig követett. Hamarosan a Klortberg Centerhez értünk ami egy monumentális pláza, nem rég épült, másfél éve talán?! Lezártuk a cangákat, majd összeszedva magunkat a Starbucks felé vettük az irányt.
- Mit hozzak neked? - kérdeztem a pénztárcámba nyúlva.
- Egy erős kávét.
- Lottie, még csak 19 éves vagy, ne igyál olyan erőset. Én is csak egy vanilliás cappucino-t iszok. - figyelmeztettem.
- Akkor azt amit te. - mosolygott.
- Ezt már szeretem. - fordultam meg és rajongó lányokkal találtam magam.
- Merre van Louis? - érdeklődtek.
- Öm.. a hotelben. - mondtam zavartan.
- Ma is nagyon szép vagy Dia! - mondta egy másik.
- Nem-nem, te vagy szép! - vigyorogtam.
- Akkor mi nem is zavarunk tovább, szép napot! - fordítottak hátat és elmentek. :) Én viszont sebesen megrendeltem a két vanilliás cappucino-t, amit gyorsan el is készítettek nekünk. Visszamentem Lottiehoz, ne legyen egyedül.
- Tessék. - tettem elé, mert ő nagyban a telefonját nyomkodta.
- Köszi. - ivott bele és a telefonját odaadta nekem, hogy tegyem el, mert ő nem hozott táskát. Igaza is van, jobb ha nem himbálózik egy táska a vállán, nehogy valaki ellopja. Komótosan megittuk a cappucino-t és egy ideig még röhögcséltünk, majd a Bershka nevű boltba mentünk.
- Na, ez milyen? - kérdezte Lottie magához mérve a ruhát.
- Nem gondolod, hogy ez egy kicsit rikító?! Öm... nézd, próbáld fel ezeket, szerintem ezek illenek az arcodhoz és a szemedhez. - nyomtam a kezébe egy "köteg" ruhát majd ő mosolyogva bement a próbafülkébe, én pedig a függöny mögött vártam rá. Pillanatokon belül kilépett. Tátott szállyal ezt mondtam:
- Woow, nagyon jól áll. Ha ettől nem szeret beléd, akkor semmitől.
- Köszönöm. Akkor ezt megvesszük? - kérdezte szerényen.
- Mindet elvisszük Drágám, ne aggódj! - kacsintottam. - Na, öltözz vissza! Ezután megyünk tovább.
Percekkel később, a kassza felé vettük az irányt.
- Dia Tomlinson? - mosolygott az eladó.
- Ilyen híresek lennénk? - nevettem.
- Ez adarab ajándék. - mutatott a csíkos ruhadarabra.
- Köszönjük! - néztem elismerően és kifizettem a további öltözékekre. Ahogy kiléptünk a boltból, Lottie egy bizsuboltra. Megadtam magam; az ékszerek a mindeneim. Amíg ő a bizsuban nézett szétt, addig én bementem egy Swarovski boltba, ahol kinéztem egy gyönyörű fehér arany nyakláncot, egy csodálatos Swarovski medállal koronázva a szépséges összeállítást. Gondolkodás nélkül megvettem. Nem-nem magamnak. Lottienak. Az eldó egy szép kis dobozba csomagolva a kezembe adta és én kihívtam Lottiet az aktuálisan kedvenc boltjából.
- Van egy meglepetésem. Csukd be a szemed! - fogtam meg a kezét és egy padhoz vezettem. A nyakláncot kivettem a dobozából és a nyakába tettem.
- Ez mi? - kapálózott.
- Kinyithatod a szemed! - tettem a szám elé a kezemet, de végig mosolyogtam.
- Gyönyörű! Köszönöm! - ugrott a nyakamba.
- Szívesen Szivi! Csak, hogy mindig emlékezz arra, hogy mindig is a legjobb barátnők leszünk. Bármi is történjen. - néztem mélyen a szemébe. - Gyere induljunk vissza! Már legalább 3 órája barangolunk, hamarosan 1 óra lesz.
- Rendben! - mosolygott. Visszapáckáztunk a cangákhoz és lassan, ráérősen visszavittük a kölcsönzőbe a bicilkiket.
ESTE
- Hallgattasd már el a gyerekedet! - dühöngött Louis.
- Az enyém?! Úgy tudtam te is a szüleje vagy! - ordítottam.
- Hagyj már lógva! Nem kértem, hogy ide gyertek! Maradtatok volna otthon. - mondta ki a "bűnös" szavakat. Összeszorítottam a fogaimat és dühösen ezt mondtam:
- Jól van, akkor el is megyünk. - léptem a csomagokhoz és beledobáltam a ruháinkat, majd becipzároltam a bőröndöt. - Ezt... - vettem le a jeggyűrűmet. - ... pedig add oda annak, aki nem zavar,ha a gyerekedet gondozza. - néztem rá mérgesen. - Lodiat pedig felejtsd el! - téptem ki a kezei közül, majd az ágyra rakott gyűrűt földhöz vágtam.
- Dia várj...! - kiabált utánam, de én bevágtam az ajtót és lementem a lépcsőn ahol a fiúk pezsgőztek.
- Hova mész? - kérdezte Harry.
- El innen. - válaszoltam könnyeimmel küszködve és elrohantam. Egyenesen a hotellel szembe lévő parkba. Ott kerestem egy padot és leültem, majd zokogni kezdtem. Miért vágott ilyeneket a fejemhez?! De már mind egy. Ennek a kapcsolatnak vége. Menjen akkor ahozz aki megfelel neki és nem zavarja ha a kisgyerekét altatgatja és terhes a következővel.
- Mi lesz így velünk? - néztem Lodiara, majd magamhoz öleltem. - Csak te maradtál nekem. - itt csörgött a telefonom; Lottie volt az. Nem vettem fel, egyszerűen nem volt hozzá erőm. A padon álomba sírtam magam, Lodia pedig a kezemben ült. Talán 1-2 óra múlva Louis alakja rajzolódott ki.
- Gyere, még megfáztok. - nyújtotta a kezét.
- Mi az? Elkezdtelek érdekelni?! - mondtam flegmán, majd a bőröndöket tolva és a kislánnyal a kezemben Louis követtem. A szállodába érve mindenki meredten bámult bennünket. A szobához érve Lou ezt mondta:
- Várj még nem vendégképes. - rohant be a szobába és valamit pakolni kezdett.
"Ja persze, én már csak vendég vagyok itt!", gondoltam magamban. Micsoda egy szívtelen dög! Agyon sztárolt "celeb". Istenem..
- Jöhetsz! - kiabált.
Amint beléptem a szobába elállt a szavam. Gyertyával volt kirakva egy kis "út", ami ki az erkéjre vezetett. Végigmentem rajta, de előtte Lodiat az ágyra tettem. Tágra nyílt szemekkel vezetett utam ki. Ott Louis állt nekem hátta és pontosan akkor amikor átléptem a küszöbön megfordult.
- Bocsáss meg kérlek! Nem gondoltam semmit sem komolyan. - nézett igéző kék szemeivel.
- Mit jelentsen ez? - kérdeztem, még mindig extázisban, majd ő letérdelt elém.
- Azt mondtad ezt adjam annak, aki képes a gyermekeimet gondozni... már eldöntöttem ki fogja viselni. - kezdett bele. - Mondd, hozzám jönnél ismét? - tette fel a "nagy" kérdést. Mosolyogva bólintottam. Egy hang sem kusszant ki a torkomon, úgy meglepődtem. Felhúzta ujjamra a gyűrűt, majd a hasamra adva egy hosszú puszit, felállt és szenvedélyesen megcsókolt.
- Szeretlek te Mamlasz! - súgtam érzékien a fülébe.
- Gratulálok! - támaszkodott Lottie az ajtófélfának. Nem vártam, kinyújtottam felé a kezemet és odahúztam hozzánk, mint nemrég Niallt. 5 percig állhattunk szótlanul csoportos ölelés közben. A lábamon éreztem egy apró érintést, Lodia jött oda hozzánk!
- Te már ilyen biztosan tudsz járni? - vettem fel, ő erre mosolyogva bólintott egyet.
- Nézd, ezt még neket vettem, amikor megismertelek. Egy ideje már tartogatom, szerintem most tökéletes az alkalom, hogy odaadjam. - nyújtott felém egy szépséges arany karkötőt.
- Louis! Tudod, hogy nekem nem tőled kell valami, egy tárgy vagy ilyesmi... nekem te magad kellesz! - gabalyodtam bele gyönyörű szemeibe.
- Akkor én nem is zavarok, ma Liamnél alszom, úgy is megígértem neki. - rohant el Lottie. - Várjatok, viszem Lodiat is, jó? - kapta ki a kezeim közül a ksilányt és én ösztönösen utána nyúltam.
- Hagyd! Ez az este a miénk. Olyan ritkán látja őt, hagy töltsenek el egy bulis estét. - nevetett fel én pedig csak szó nélkük izmos felsőtestéhez fúrtam a fejem, majd ő a hajamat simogatta puha kezeivel.
- Menjünk be, fázom! - nyafogtam.
- Oké. - felkapott, mint egy hercegnőt és bevitt a szobába, majd bekapcsolta a tévét, s berakott egy a DVD-be (???) egy romantikus filmet. Életemben nem voltam még olyan hotelben ahol volt DVD lejátszó. A szobában olyan meleg volt, hogy Louis levette a felsőjét, én pedig úgy hajtottam a fejem a mellkasára, majd kocáin "V" alakolt írtam le ujjaimmal. Tudom mennyire szereti, ha ezt csinálom.
Hamarosan álomra hajtottuk fejünket...
- Igen? HAPCI! - prüsszentettem egy hatalmast. - Adnál egy zsepit, úgy érzem megfáztam.
- Tessék. - nyomott a kezembe egy csomag zsepit Lottie.
- Köszönöm. Leszállnál a babáról? - kérdeztem barátságosan.
- Nem ülök rajta. - kérte ki magánka Lottie.
- A baba a pocakban fejlődik, ha elfelejtetted volna. - vigyorogtam.
- Jajj, bocsi. - ezzel visszaült az ágyára. Megbeszéltük mit válaszoljon az üzenetre és ő meg is tette azt. Gyorsan Louis is felébresztettem.
- Répácskám! - súgtam a fülébe eléggé hallgatóan.
- El ne olvadjak... - röhögcsélt a háttérben Lottie.
- Veled is lesz ilyen azzal a Dani gyerekkel. - röhögött Louis.
Igen. Jó testvérek, akár csak mi a bátyáimmal. Gyerekkorunkban, folyton csak piszkáltuk egymást. Néha fingó párnát tettünk a másik alá, máskor pedig leöntöttük vízzel reggel egymást. Anyáék már teljesen kikészültek tőlünk, nem lehetett megmaradni a veszekedéseinktől. Volt olyan hét, hogy nem is szóltunk egymáshoz és ha szóltunk is akkor a válasz az "Igen!", "Nem!" vagy a "Nem tudom!" volt, de jó testvér módjára mindig kivédtük a másikat és kihúztuk egymást a szarból ha az kellett.
- Gyere Lottie, elmegyünk vásárolni. Öltözz! - utasítottam és Louisra rábíztam a mai napra Lodiat.
- Apa-lánya napot tartunk Hercegnőm! - magyarázta Louis a kislánynak.
- Szép napot Nektek! - adtam egy puszit mindkettőjüknek, majd Lottie belém karolt és mint az egyidős lányok a divatról beszélve elindultunk. Lou csak kuncogott.
- Olyan ruhákat szeretnék, amilyenek hasonlítanak a tieidre. Nagyon bejön a stílusod. - magyarázta Lottie.
- Ohh, Drágám ha hazaértünk megkapod az összes kinőtt ruhámat, rendben? Meg most is veszünk magunknak 1-2 darabot. Cipő, ruha, nyaklánc amit csak látsz és megtetszik, szólj és megy a kosárba. - mosolyogtam rá.
- Köszi. Akkor a randira is segítesz?
- Persze, oda is nézhetünk ruhákat ha gondolod.
Az úton ezekről beszélgettünk. Minden rajongó minket bámult, de mi nem zavartattuk magunkat; bátran csacsogtunk a nyílt utcán. Nagyon szeretem Lottiet. Ugyan olyan az ízlése és a gondolkodása, mint az enyém. Mintha én lennék. Akárhányszor találkozunk, ezt mindig megbeszéljük. Mindig van témánk, sosem vagyunk csöndben ha együtt vagyunk. Imádunk elmenni vásárolgatni vagy kávézni egyet.
- Nézd! - mutatott Lottie a távolban lévő biciklikölcsönzőre. - Olyan rég bicikliztem.. - vágyakozott.
- Tudod mit?! Kölcsönözzünk biciklit. - indultam meg spontán a kölcsönző felé. Szerencsére megértette az eladó az angolt, így megkaptuk egész napra a bicikliket. Az utcán sokan voltak, de a bicikliúton szinte senki. Szerencsére sokszor jártam már Tokyoban úgyhogy nem voltak idegenek számomra az utcák és a bevásárlóközpontok.
- Itt vagy? - pillantottam hátra Lottiehoz.
- Igen!
- Akkor most balra fordulunk. - fordítottam meg a kormányt, Lottie pedig követett. Hamarosan a Klortberg Centerhez értünk ami egy monumentális pláza, nem rég épült, másfél éve talán?! Lezártuk a cangákat, majd összeszedva magunkat a Starbucks felé vettük az irányt.
- Mit hozzak neked? - kérdeztem a pénztárcámba nyúlva.
- Egy erős kávét.
- Lottie, még csak 19 éves vagy, ne igyál olyan erőset. Én is csak egy vanilliás cappucino-t iszok. - figyelmeztettem.
- Akkor azt amit te. - mosolygott.
- Ezt már szeretem. - fordultam meg és rajongó lányokkal találtam magam.
- Merre van Louis? - érdeklődtek.
- Öm.. a hotelben. - mondtam zavartan.
- Ma is nagyon szép vagy Dia! - mondta egy másik.
- Nem-nem, te vagy szép! - vigyorogtam.
- Akkor mi nem is zavarunk tovább, szép napot! - fordítottak hátat és elmentek. :) Én viszont sebesen megrendeltem a két vanilliás cappucino-t, amit gyorsan el is készítettek nekünk. Visszamentem Lottiehoz, ne legyen egyedül.
- Tessék. - tettem elé, mert ő nagyban a telefonját nyomkodta.
- Köszi. - ivott bele és a telefonját odaadta nekem, hogy tegyem el, mert ő nem hozott táskát. Igaza is van, jobb ha nem himbálózik egy táska a vállán, nehogy valaki ellopja. Komótosan megittuk a cappucino-t és egy ideig még röhögcséltünk, majd a Bershka nevű boltba mentünk.
- Na, ez milyen? - kérdezte Lottie magához mérve a ruhát.
- Nem gondolod, hogy ez egy kicsit rikító?! Öm... nézd, próbáld fel ezeket, szerintem ezek illenek az arcodhoz és a szemedhez. - nyomtam a kezébe egy "köteg" ruhát majd ő mosolyogva bement a próbafülkébe, én pedig a függöny mögött vártam rá. Pillanatokon belül kilépett. Tátott szállyal ezt mondtam:
- Woow, nagyon jól áll. Ha ettől nem szeret beléd, akkor semmitől.
- Köszönöm. Akkor ezt megvesszük? - kérdezte szerényen.
- Mindet elvisszük Drágám, ne aggódj! - kacsintottam. - Na, öltözz vissza! Ezután megyünk tovább.
Percekkel később, a kassza felé vettük az irányt.
- Dia Tomlinson? - mosolygott az eladó.
- Ilyen híresek lennénk? - nevettem.
- Ez adarab ajándék. - mutatott a csíkos ruhadarabra.
- Köszönjük! - néztem elismerően és kifizettem a további öltözékekre. Ahogy kiléptünk a boltból, Lottie egy bizsuboltra. Megadtam magam; az ékszerek a mindeneim. Amíg ő a bizsuban nézett szétt, addig én bementem egy Swarovski boltba, ahol kinéztem egy gyönyörű fehér arany nyakláncot, egy csodálatos Swarovski medállal koronázva a szépséges összeállítást. Gondolkodás nélkül megvettem. Nem-nem magamnak. Lottienak. Az eldó egy szép kis dobozba csomagolva a kezembe adta és én kihívtam Lottiet az aktuálisan kedvenc boltjából.
- Van egy meglepetésem. Csukd be a szemed! - fogtam meg a kezét és egy padhoz vezettem. A nyakláncot kivettem a dobozából és a nyakába tettem.
- Ez mi? - kapálózott.
- Kinyithatod a szemed! - tettem a szám elé a kezemet, de végig mosolyogtam.
- Gyönyörű! Köszönöm! - ugrott a nyakamba.
- Szívesen Szivi! Csak, hogy mindig emlékezz arra, hogy mindig is a legjobb barátnők leszünk. Bármi is történjen. - néztem mélyen a szemébe. - Gyere induljunk vissza! Már legalább 3 órája barangolunk, hamarosan 1 óra lesz.
- Rendben! - mosolygott. Visszapáckáztunk a cangákhoz és lassan, ráérősen visszavittük a kölcsönzőbe a bicilkiket.
ESTE
- Hallgattasd már el a gyerekedet! - dühöngött Louis.
- Az enyém?! Úgy tudtam te is a szüleje vagy! - ordítottam.
- Hagyj már lógva! Nem kértem, hogy ide gyertek! Maradtatok volna otthon. - mondta ki a "bűnös" szavakat. Összeszorítottam a fogaimat és dühösen ezt mondtam:
- Jól van, akkor el is megyünk. - léptem a csomagokhoz és beledobáltam a ruháinkat, majd becipzároltam a bőröndöt. - Ezt... - vettem le a jeggyűrűmet. - ... pedig add oda annak, aki nem zavar,ha a gyerekedet gondozza. - néztem rá mérgesen. - Lodiat pedig felejtsd el! - téptem ki a kezei közül, majd az ágyra rakott gyűrűt földhöz vágtam.
- Dia várj...! - kiabált utánam, de én bevágtam az ajtót és lementem a lépcsőn ahol a fiúk pezsgőztek.
- Hova mész? - kérdezte Harry.
- El innen. - válaszoltam könnyeimmel küszködve és elrohantam. Egyenesen a hotellel szembe lévő parkba. Ott kerestem egy padot és leültem, majd zokogni kezdtem. Miért vágott ilyeneket a fejemhez?! De már mind egy. Ennek a kapcsolatnak vége. Menjen akkor ahozz aki megfelel neki és nem zavarja ha a kisgyerekét altatgatja és terhes a következővel.
- Mi lesz így velünk? - néztem Lodiara, majd magamhoz öleltem. - Csak te maradtál nekem. - itt csörgött a telefonom; Lottie volt az. Nem vettem fel, egyszerűen nem volt hozzá erőm. A padon álomba sírtam magam, Lodia pedig a kezemben ült. Talán 1-2 óra múlva Louis alakja rajzolódott ki.
- Gyere, még megfáztok. - nyújtotta a kezét.
- Mi az? Elkezdtelek érdekelni?! - mondtam flegmán, majd a bőröndöket tolva és a kislánnyal a kezemben Louis követtem. A szállodába érve mindenki meredten bámult bennünket. A szobához érve Lou ezt mondta:
- Várj még nem vendégképes. - rohant be a szobába és valamit pakolni kezdett.
"Ja persze, én már csak vendég vagyok itt!", gondoltam magamban. Micsoda egy szívtelen dög! Agyon sztárolt "celeb". Istenem..
- Jöhetsz! - kiabált.
Amint beléptem a szobába elállt a szavam. Gyertyával volt kirakva egy kis "út", ami ki az erkéjre vezetett. Végigmentem rajta, de előtte Lodiat az ágyra tettem. Tágra nyílt szemekkel vezetett utam ki. Ott Louis állt nekem hátta és pontosan akkor amikor átléptem a küszöbön megfordult.
- Bocsáss meg kérlek! Nem gondoltam semmit sem komolyan. - nézett igéző kék szemeivel.
- Mit jelentsen ez? - kérdeztem, még mindig extázisban, majd ő letérdelt elém.
- Azt mondtad ezt adjam annak, aki képes a gyermekeimet gondozni... már eldöntöttem ki fogja viselni. - kezdett bele. - Mondd, hozzám jönnél ismét? - tette fel a "nagy" kérdést. Mosolyogva bólintottam. Egy hang sem kusszant ki a torkomon, úgy meglepődtem. Felhúzta ujjamra a gyűrűt, majd a hasamra adva egy hosszú puszit, felállt és szenvedélyesen megcsókolt.
- Szeretlek te Mamlasz! - súgtam érzékien a fülébe.
- Gratulálok! - támaszkodott Lottie az ajtófélfának. Nem vártam, kinyújtottam felé a kezemet és odahúztam hozzánk, mint nemrég Niallt. 5 percig állhattunk szótlanul csoportos ölelés közben. A lábamon éreztem egy apró érintést, Lodia jött oda hozzánk!
- Te már ilyen biztosan tudsz járni? - vettem fel, ő erre mosolyogva bólintott egyet.
- Nézd, ezt még neket vettem, amikor megismertelek. Egy ideje már tartogatom, szerintem most tökéletes az alkalom, hogy odaadjam. - nyújtott felém egy szépséges arany karkötőt.
- Louis! Tudod, hogy nekem nem tőled kell valami, egy tárgy vagy ilyesmi... nekem te magad kellesz! - gabalyodtam bele gyönyörű szemeibe.
- Akkor én nem is zavarok, ma Liamnél alszom, úgy is megígértem neki. - rohant el Lottie. - Várjatok, viszem Lodiat is, jó? - kapta ki a kezeim közül a ksilányt és én ösztönösen utána nyúltam.
- Hagyd! Ez az este a miénk. Olyan ritkán látja őt, hagy töltsenek el egy bulis estét. - nevetett fel én pedig csak szó nélkük izmos felsőtestéhez fúrtam a fejem, majd ő a hajamat simogatta puha kezeivel.
- Menjünk be, fázom! - nyafogtam.
- Oké. - felkapott, mint egy hercegnőt és bevitt a szobába, majd bekapcsolta a tévét, s berakott egy a DVD-be (???) egy romantikus filmet. Életemben nem voltam még olyan hotelben ahol volt DVD lejátszó. A szobában olyan meleg volt, hogy Louis levette a felsőjét, én pedig úgy hajtottam a fejem a mellkasára, majd kocáin "V" alakolt írtam le ujjaimmal. Tudom mennyire szereti, ha ezt csinálom.
Hamarosan álomra hajtottuk fejünket...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése