Korán keltünk és öltöztünk. Harry gyorsan felébresztette a kislányt és már indultunk is. A többiekkel Londonban, egy parkban találkozunk, aztán onnan indulunk a kórházba. Jó lenne ha nem vennének minket észre, legalább is nyugodtan tudnánk menni az utcán. De ezt tudtuk, hogy lehetetlen, mert a fotósok mindig éberek. Mire hazaérünk már azt fogom viszont látni a Facebookon, hogy hol voltunk ma...
- Sziasztok! - értek oda Niallék és Liamék. - Zayn és Perrie?
- Hamarosan érkeznek. Még van 1-2 elintézni valójuk. - mondtam és tárcsáztam Perriet, aki azonnal fel is vette. - Szia, na merre jártok?
- Most szálltunk ki a kocsiból, indulunk felétek. - mesélte.
- Oké, várunk. - mondtam és le is tettük.
Valóban hamar meg is érkeztek. Megnéztük, hogy minden megvan-e és mindenki a maga párját fogta kézen, majd úgy mentünk. Szorítottam Lou kezét, mert nagyon ideges voltam, sosem szerettem beteg gyerekeket látni. Louis kezében pedig Lodia volt. Beértünk a kórházba és a recepción kértünk segítséget. Egy nővér bekísért minket Emily szobájába, amikor beléptünk éppen játszott.
- Szia! - köszönt a banda, mi a lányokkal pedig egy picit hátrébb álltunk.
- Ez most komoly? - ugrott ki az ágyból Emily és körbeölelt mindenkit, főleg Harryt és Louist. - Nagyon boldog vagyok!
- Mi is, hogy eljöhettünk hozzád. - mondta Niall, majd a kezébe adott egy plüssnyuszit "Gyógyulj meg!" felirattal.
- Köszönöm. - tört ki könnyekben Emily, majd én is odaléptem hozzá.
- Ezt pedig mi adjuk. - nyújtottam át neki egy dobozt, teli új ruhákkalés pár játékkal, meg csokival. Ekkor Emily lerakta a dobozt és megölelt engem, Dórit, Noémit, Regit és Perriet. Amikor egy kicsit mindenki lenyugodott, hoztunk székeket és leültünk az ágya köré. A fiúk énekeltek, mi pedig hallgattuk. Kevés idő múlva Emily kontrolra indult. Azt szerette volna, hogy Louis és én kisérjük el. Addig átadtam a kislányunkat Harrynek.
Az orvosok azt mondták az állapota egy kicsit jobb. Louis félrehívta az orvost és megmondta neki, hogy kezdjék el a kezelést a saját pénzünkből. Emilyt azonnal felkötötték infúzióra és felhívták az anyukáját, aki hamar a kórházba sietett.
- Jó reggelt, Molly Dawnson vagyok! - mutatkozott be az anyukája.
- Louis Tomlinson, ő pedig a feleségem, Dia. - mondta Louis és ezzel kezet ráztak.
- Ó, a One Directionből?
- Igen, a többiek bent várnak a kórteremben, a kislányunkkal. - mosolygott Lou.
Gyorsan visszamentünk Emily szobájába és ott elmondtuk a tervünket. A fiúkkal összeszedtünk annyi pénzt, hogy elég legyen és azt átadtuk Mollynak. Nemsokkal ezek után telefonszámot cseréltünk, hogyha bármi lenne, tudjanak minket hívni Emilyék, majd később haza indultunk. Elvittük Harryéket.
Ahogy hazaértem lefektettem Lodit és odaültem Louis mellé a kanapéra. Beszélgettóünk, majd ő hirtelen felállt és egy becsomagolt ajándékot nyomott a kezembe.
- Ez a tied! Elfelejtettem odaadni. - mondta és mosolygott.
- Köszönöm. - tettem le a kanapéra a dobozt és a nyakába ugrottam örömömben, majd felbontottam az ajándékot. Egy kép volt hármunkról, még a turné alatt, Magyarországon. - Louis, ez... ez gyönyörű. - húztam magamhoz.
- Főleg ha a másik is velünk lesz. - nézett rám, majd a hasamat simogatta meg. - Minenkinek szüksége van egy hősre, mert tudod...... ITT VAN SUPERMAN! - állt fel és hülyéskedett.
- Az én Supermanem. - csókoltam meg.
Imádtam azt a napot! <3
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése