- Hm... neked is. - nyújtózkodtam. - Mennyi az idő?
- Dél van...
- Mennyi??? - visítottam. - Ebédet kellene főznöm és..és Lodia..
- Pszt, nyugi. Az előbb etettem meg a kicsit és ételt is készítettem. -kacsintott.
- Gondolom Nutellás kenyér répás fagyival. - néztem rá "elismerően".
- Honnan tudtad?
- Ismerlek Szivi. - viszonoztam az imént kapott mosolyt.
Ezek után Louis felöltözött, s utána én is. Komótosan levánszorogtam, ahol a szüleim vártak. Még maradnak 3 napot, utána mennek anya rokonához, de ahogy ők hívják Ray bácsi. Valami amerikai rokon, létfontosságú.. érdekes, én még nem találkoztam Ray bácsival. De ha anyán múlik, rövidesen fogok.
Elszürcsöltem a kávémat és leültem Lodia ágya mellé, mert ő még javában aludt. Nem is igazán ágy, hanem kiságy. Nem bírtam sokáig ülve, ezért az ágy pereméhez állva megsimogattam Lodi fejét és betakargattam őt, majd néztem. Louis is odajött hozzám, majd átkarolva a derekamat és a fejét a vállamra hajtva lehunyta szemeit.
- Nem kényelmetlen neked így? - kérdeztem érzékien.
- Pont jó. - súgta a fülembe és pihe puszit nyomott a nyakamra. Erre én ösztönösen is elmosolyodtam. Valahogy ilyenkor mindig 1000 wattos mosolyt villantok, ha kell, ha nem.
- Halloweenkor nem mentünk temetőbe. Be kéne pótolnunk, nem?!
- NEM! - visított és elfordult mellőlem.
- Mert? - kérdeztem. Láttam arcán a megtörést ezért leültem mellé a földre. - Nem kerülheted örökké a temetőt.. tudom, hogy nagyon hiányoznak a dédijeid, de ezzel megemlékezünk róluk. Édesem.. én nem erőltetem, ha nem akarod, remélem tudod.
- Halasszuk el! Majd máskor.. - nézett rám könnyes szemekkel.
- Oké, ahogy szeretnéd, csak ne sírj. - töröltem le a szeméből kigördülő könnyet.
- Nem akarlak titeket megzavarni, de ennetek kéne valamit. - dugta be a fejét anya az ajtón.
- Rendben. - mosolyogtam. - Gyere, menjünk le a többiekhez. - nyújtottam felé a kezemet. Erre ő felállt és magához húzott. Mélyen a szemembe nézett, én pedig habozás nélkül megcsókoltam. Éreztem, hogy meglepődött, de nem bánta. Eltolt magától és a vállamra téve két kezét vágott egy amolyan, "Nincs semmi baj, mehetünk!" mosolyt. Értettem a célzást, kicsusszantam karjai közül és kiléptem az ajtón. Én is vissza mosolyogtam egyet és erre ő is követett. Szó nélkül lementem a lépcsőn és a bátyám karjába ugrottam. Olyan érzés megölelni a tesóimat, mint mikor Louis ölelem meg. Biztonságot nyújt.
- Valaki vár Skypen. - kacsintott a bátyám mire én a kis laptophoz mentem.
- Sziaaaa! - visított a másik tesóm a kamerába.
- Nem tárgyalok veled. Nem voltál itt az esküvőmön. - húztam fel az orrom. Persze nem gondoltam direkt.
- Jajj, Húgi! Ne haragudj, de munkába kellett jönnöm.
- Peeersze, mert az fontosabb. Én csak egyszer megyek férjhez...
- Ha minden jól megy! - ordibált Louis a fülembe.
- Igen Édesem, én is így gondoltam. - simogattam meg a fejét. - És hogy vagy? - vigyorogtam a kamerába.
- Jól. Egész éjszaka dolgoztam, holnap után indul haza a gépem. Te, azaz ti?
- Fáradtan. Lodia még alszik, mi meg kemény 30 perce keltünk fel. - bólogattam.
- Rendben Drágám. Anyuék?
- Elmentek bevásárolni. Csak Ádám van itt. - mutattam a bátyám felé, aki éppen egy adag Nutellával a kezében ült a kanapén.
- Tömi a fejét, mi?!
- Mit vártál. - nevettem fel.
- Na, akkor én gratulálok nektek és egyúttal hívd ide Louist is, beszélni szeretnék vele.
- LOUIS! - kiabáltam utána. - Mindjárt jön. Szeretlek, szia! - küldetem egy puszit és vissza raktam a laptopot a helyére, majd Lou elmegy érte.
Így is lett. Fociről beszéltek. Tudhattam volna; mindketten imádják a focit. Szerencsére csak Ádám rühelli a családban, úgy hogy ő lehet, hogy még is valamilyen ágon rokon.
- Ja, nem volt szabályos.. te mi az istent csinálsz? - nézett rám értetlenül.
- Olyan cuki vagy amikor a fociról hadoválsz. - nyomtam egy puszit az arcára.
- Öreg, akkor én... - mutatott a kamerába.
- Értem. Menjetek csak. Sziasztok! - integetett a tesóm mire én küldtem egy puszit és Louis kinyomta a kamerát. Amint eltűnt a Skype, felém fordult és az ölébe ültetett.
- Ádám! Teszed le azonnal azt a Nutellát! - kiabált Louis.
- Nyugi, ember. - mosolygott a bátyám és lerakta a kis asztalra a Nutellát.
- Így már minden megfelel. - mondta Louis és megpuszilta az arcomat és pedig ösztönösen elmosolyodtam. A fejemet rá hajtottam a vállára. Ilyenkor mindig megnyugszom. Így ültünk 10 percen keresztül, amikor Louisnak megszólalt a telefonja. A menedzser volt, a jövő héten lesz megrendezve az VMA gála, Párizsban, rendhagyó módon. Ez szokás?! Koncertek/túrnék előtt luxus szólni, mindig az utolsó pillanatban figyelmeztetnek minket. De mit tehetnénk, egy világhírű zenekarról beszélünk, több millió rajongóval fűszerzve.
- Na ne, ezektől a "perceken belül menni kell koncertre" bejelntésektől már megőrülök. Ádám, add ide azt a Nutellát. - mutattam a bátyámra, majd ő odahozta nekem és marha gyorsan kanalazni kezdtem a mogyorókrémet.
- Le sem tagadhatnád, hogy a húgod. - röhögött Louis.
- Nem is akarom, igaz Húgi? - borzolta össze a hajam Ádám.
- Hagyjál! - förmedtem rá viccesen. Ekkor hatalmas röhögés tört ki hármunkból és anyáék is hazaértek.
- Ilyen jó a hangulat Gyerekek? - kérdezte Pityu.
- Nem is hinnéd. - mosolyogtam a fiúkra, majd elvettem a szüleimtől a sok szatyort és, mint egy kislány megnéztem, hogy mit hoztak. Át túrtam a sok tasakot, de csak zöldséget és pár ruhát találtam. - Mi van Anyuci, bevásároltunk? - pillantottam anyára.
- Csak egy pár ruha. - nézett rám értetlenül, mire én vágtam egy amolyan "Ahham, persze pááááááár, ruha..." fejet és megöleltem őket.
- És mire ez a sok kaja alapanyag?
- Nem lehet, hogy elfelejtetted a saját születésnapodat. - nézett rám anya teljes meglepettséggel.
- Csak te lehetsz az a retardált, aki elfelejti a szülinapját. - forgatta Ádám a szemeit, miközben a telefonját nyomkodta.
- Tényleg! - kaptam a számhoz a kezem.
- Ember, neked mi lett a bajod, olyan hirtelen? - fordult Louis Ádám felé. A bátyám csak megvonta a vállát és gépelt tovább. Én csak mondtam egy "Pff."-t és ismét a meglepettség határán felrohantam Lodia szobájába és lehoztam őt, mintha mi sem történt volna. Leültem a kanapéra és a kislányt az ölembe ültetve játszottam vele. Mindenki elhalkult és azt nézték, hogy ügyürizek a gyerekkel.
Louis leült mellém és már ő is Lodival játszott.
- Lököttek... - sóhajtott anya, miközben a répát szelte.
- Móni, kaphatok én is?! - nézett boci szemekkel Lou anyára. Anyu nevetve bólintott és 1-2 szelet répával Louis felé indult. Amint Lou a keze közé kapta a répát elkezdte rágcsálni. Lodia csak hatalmas szemekkel bámulta őt, mire Louis is figyelmes lett. - Ne nézz így, nem kapsz. - fordult el nevetve Lou.
Én csak hangosan elkezdtem röhögni, mire átadtam a lányt az ölébe és felmentem felöltözni.
*délután.*
- Pörgősebben! - sóhajtottam egy nagyot, mire Louis lerohant a lépcsőn.
- Kész, mehetünk. Szia Drágám. - adott egy puszit Lou Lodianak. A mai sétára csak mi megyünk. Ekkor becsaptuk az ajtót és boldogan indultunk a parkba. Nem volt valami hideg, így egy eléggé lenke öltözéket vettem fel, de nem fáztam, kifejezetten jó idő volt.- Leülünk? - húzott magával Louis. Én bólintottam egyet majd leültem mellé a padra. Átkarolta a vállam, én pedig a vállára hajtottam a fejem. Csöndben bámultuk a csöndes parkot, csak néha-néha jött oda hozzánk pár lány képért/autogrammért. Louis nagyon aranyos velük, bárhol vagyunk megengedi, hogy képeket készítsenek és ad aláírást is. Egy valami zavar, de az mindkettőnket; ha videóznak és fényképeznek minket titokban. Úgy utálom, hogy hazaérek és attól hangos a Facebook, Twitter és a Youtube, hogy mit vettem, hol voltam, kivel voltam. Nekünk is van magánéletünk. Néha jól esik kijönni a rivalda fényből és élni az életünket a gyerekekkel meg úgy általában a családdal.
- Nekünk mennünk kell, sziasztok! - köszönt el a lányoktól Lou. Tudja, hogy kell kezelni ezeket az eseteket. Ha növekszik a tömeg onnan pucolni kell.
Lassan visszabattyogtunk a házhoz.
- Emlékszel arra amikor először találkoztunk? - tettem fel nevetségesen a kérdést.
- "Répát nem kérsz?", hogyne emlékeznék Édes.
- Na és kértem-e? - kérdeztem kacéran.
Louis nevetve bólintott egy aprót. Útközben útba esett egy Starbuck. Nem tudtam megállni.
- Be kell mennünk! - cibáltam magammal kézen fogva. Hatalmas sor állt. Lou első ötlete az volt, hogy forduljunk vissza, de nem hagytam! Nagyon rég ittam már Toffee Latte-t, az kell nekem! Imádom.
- Biztos ki akarjuk mi várni ezt a sort? - nyafogott Louis.
- Kérlek Baby! - könyörögtem, mint egy ovis. Lou meghúzta a száját és előre pozicionált a fejével. Olyan aranyos amikor gondolkodik. Felhúzza a szemöldökét és a fejét hátrébb húzza, egy fintorral körítve.
Nem kellett sokat várni, kemény 10-15 percet.
*este*
Este én főztem vacsit. Anya még délelőtt bevásárol, tehát könnyű dolgom volt. Ádám, Pituy és Anyu meglátogatták az éjszakai Londont, így csak Lodia, Louis és én maradtunk. Éppen a teát készítettem amikor..
- DRÁGÁÁÁM! - ordított az emeletről Louis.
- Mondjad.
- Van egy kis gond.. - kezdett bele.
- Mi az? - váltottam mérgesebbre.
- Kiborítottam a hintőport. - mondta csalódottan. Amint ezt meghallottam fújtam egy nagyot és felrohantam Lodia szobájába. Amint felmértem az ottani állapotot, dühösen megfogtam a porszívót és odaadtam Louisnak.
- Porszív Louis, Louis ő itt porszívó. Barátkozzatok össze. - csaptam be az ajtót. Szeretem ha rend van a házban. Egyébként is; kevesebb mint 4 nap múlva indulunk Amerikába, ne rumlisan hagyjuk itt a lakást.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése