45. rész

Az este mindenki itt aludt nálunk. Miután végig néztük a TIU-t, beszélgettünk és pezsgőztünk, majd zárásként lefeküdtünk aludni. Furcsát álmodtam. Talán a mai nap miatt. Ma megyek kávézni Eleanorral. Természetesen barátok vagyunk, de még mindig nem bízok meg benne teljesen. Bármit szeretne én segítek neki, hogy elérhesse, de nem akarok bajba kerülni és legfőképpen nem akarom elásni magam bármilyen dologgal a rajongók szemében.
- Ki mit kér reggelire? - kérdeztem.
- Én egy vajas-sajtos kenyeret. - mondta Liam és Zayn.
- Hát.. elég lesz egy sima zsemle. - Noémi.
- Eléggé szarul vagyok. Hányingerem van. Nem hiszem, hogy bármit is kérnék. - mondta Pezz sápadt fejjel.
- Eléggé fehér vagy. Ne vigyünk dokihoz? - Én.
- Kibírom. - mondta majd visszafeküdt és Zayn betakarta.
- Oké, te tudod. Dóri, Louis, Niall, Harry és Regi? Ti?
- Nutellás kenyeret kérünk. - vigyorgott Hazz és Lou.
- Én pedig egy... egy sima vajas pirítóst. - mosolygott Dóri.
- Én is! Ha nem gond. - mondta Regi.
- Rendben. Valaki segítene elkészíteni ezt a marha sok kaját?
- Megyek! - állt fel Harry. Rákacsintottam Dórira, majd bementünk a konyhába és nekikezdtünk a kajának. Hazz poénokkal halmazott el, szinte alig tudtam megkenni Dóri és Regi pirítósát. Harry a fiúk reggelijét készítette, én pedig a lányokét. Gyorsan kész lettünk, hiszen ketten csináltuk.
- Jöhettek! - hívtam a többieket a konyhába. Mindenki leült a helyére. Perrie eléggé ramatyul nézett ki ezért félrehívtam.
- Biztos ne vigyelek orvoshoz? Mi a baj? - kérdeztem.
- Hányingerem van, görcsöl a hasam és szédülök. - kapaszkodott a kezembe. Félrehúztam a számat és óvatosan felsegítettem a lépcsőn, egyenesen a fürdőszobába.
- Nézd! Egy terhességi teszt. Próbáljuk meg. - nyomtam a kezébe a tesztet.
- Hát jó.. egy próbát megér. - csukta be előttem az ajtót. Én izgalommal tele megálltam és a falnak támaszkodtam, ahonnan egyenesen beláttam Lodia szobájába. Őt néztem. Jó lenne, ha Pezzéknek is születne egy csodálatos gyerekük, akikben boldogságot lelnek.
- Na hogy állsz? - kopogtam.
- Gyere. Te értesz ehhez. - nyitotta ki az ajtót és beljebb engedett. Odaadta nekem a tesztet és én a fény irányába irányítottam, hogy tisztán lássam.
- Nem vagy terhes.. de akkor miért vagy ennyire rosszul? - kérdeztem.
- Talán tényleg elmehetnénk orvoshoz. - pillantott rám. Egy percre megrémültem. Perrie-t mindig életvidámnak ismertem, de most mint egy habbal teli zsák, fehéren nézett rám. - Szóljak Zaynnek?
- Nem kell. Van időnk, elviszlek.
*kórházban*
- Perrie Edwards jöhet! - kiáltottak.
Szépen, lassan bekísértem, ahol le kellett feküdnie a betegágyra. Hamarosan elépett az orvos és szó nélkül vizsgálni kezdte őt.
- Mit gyanít? - néztem az orvosra.
- Egy vérvétel és egy ultrahang nem ártana. Nem jót sejtek. - rázta a fejét, majd írta a beutallót. - Itt a lépcsőn menjenek fel és jobbra lesz az ultrahang.
Belekaroltam Pezzbe és felmentünk liftel. Jó.. tudom, egy emelet, de jelen pillanatban a görcsöktől járni is alig tudott, csak segítséggel, sőt még úgy is nehezen. A liftben megöleltem őt, ezzel is sugalva, hogy nincs semmi baj. Lehet, hogy valami fertőzés, ami egy kicsit komolyabb.
Helyet foglaltunk, ahol odajött hozzánk egy 16-17 éves lány. Directioner.
- Sziasztok! Leülhetek? - mutatott a melletünk lévő székre.
- Persze. Csücs. - mosolyogtam.
- Hogy vagytok? - kérdezte.
- Perrie egy kicsit megbetegedett, elkísértem őt. Én pedig kitűnően vagyok. Te? - mondtam.
- Köszönöm, megvagyok. Nagyon szeretem a One Direction-t, üdvözlöm őket, nem mellesleg ti vagytok a kedvenc barátnőim. Mármint a bandából.- vigyorgott teljes boldogsággal.
- Átadjuk nekik. Imádom, hogy ilyen aranyos rajongóik vannak és nem támadnak le némejek, kihasználva, hogy járni nem tudok. Ugye Dia? - nyomta a kezét Perrie a hasához.
- Igen-igen. Ez sokat jelent. - bólogattam. - Márcsak azért is, mert legalább tudom, hogy nem csak utálnak.
- Óóó, nekem külön Facebook-om és Blogom van, ami a ti stílusotokról szól.
- Köszönjük. - nézett elismerően Pezz.
Ekkor kidugta a nővér az órrát az ajtón és bementünk. Persze még egy képet készítettünk a lánnyal, utána pedig bementünk. 
Levették Perrie-ről a vért és kiengedtek. Az eredmények 1 hét múlva leszenk kézhez vehetők, addig várnunk kell. Én megyek a fiúkkal New York-ba, a turné állomásait folytatva. Azt hiszem Noémi marad, majd ő elkíséri az eredményekért Perrie-t.
*délután*
Szorgosan készülődtem, hamarosan indulok Eleanorral kávézni. Kíváncsi vagyok mit akar. Talán megint pasi ügy. De fogalmam sincs. 
Rétegesen felöltöztem és elindultam a Starbucks felé. Igyekeztem sietni, hiszen "13:00 lesz 5 perc múlva!" . Hát jó.. nem vagyok az a késős tipus, de nem mindig érek oda időben ahova kell. Ezt inkább Louisról mondanám el. Eléggé sokszor késik. De ez nem tényező ahoz, hogy szeressem.
A távolban Eleanort pillantottam meg.
- Szia! - rohantam hozzá, de ő szokatlanul megölelt. (???)
- Köszönök mindent! - suttogta. Értetlenül néztem rá. - Majd mesélek, gyere!
Megrántottam a vállam és követtem őt. Rendeltem a szokásos Toffee Lattee-mat, majd leültem El-el szembe.
- Mesélj. - mosolyogtam rá.
Széles mosollyal nyújtotta fel a kezét s a gyűrűs ujján egy gyönyörű arany, karika gyűrű díszelgett.
- Csak nem?! - vigyorogtam boldogan.
- Csak de! Ez csak is a te érdemed, hogy rábeszélted Harry-t, hogy hívja fel a most már jegyesemet.
- Eleanor! Gratulálok!
- Szeretném, hogy ott legyen a banda az esküvőn. Remélem nem bánod. - nézett rám hatalmas barna szemivel.
- Nem rajtam múlik, de ha igen, akkor ott lesznek. Nyugi. - kacsintottam.
- Köszi és ti hogy vagytok?
- Remekül. Holnap megyek ultrahangra és vasárnap pedig indulunk New Yorkba. Hosszú hetünk lesz. - meséltem fáradalmasan.
- Ha bármikor kettesben szeretnétek lenni, szívesen vigyázok Lodia-ra. Nem rég fejeztem be az egyetemet, teljesen ráérek.
- Tudod, hogy nem akarok felesleges súlyt rád akasztani. Egyébként is, úton a második.
- Nem felesleges. Unatkozunk otthon. Jó lenne valami hasznosat csinálni. - mondta unottan.
- Hát jó.. de ha teher tényleg szólj. - pillantottam rá.
- Hogy sikerült az esküvőtök?
- Nagyon jó volt! Leszámítva a rengeteg embert a templomnál, én éreztem magam kínosan. De ... tökéletes volt. - áradoztam.
- Segítenél nekem az esküvői mizériában is?
- Persze! Imádom az esküvőket. - mosolyogtam.
*OTTHON*
- Megjöttem Édes! - öleltem magamhoz Louist. Szorítottam ahogy bírtam, ez mindig megnyugtat, bármi gondom van. Akkor természetesen maximálisan elégedett voltam mindennel, de jól esett.
- Na, hogy ment? - érdeklődött.
- Mi? Ja, beszélgettünk.. erről-arról. - vakargattam meg a tarkómat zavartan.
- Mesélj. - ült le a kanapéra.
- Hát.. lenne valami... Eleanor megházasodik.
- Gratulálok neki, de ez engem eddig sem és most sem érdekelt. - forgatta meg a szemeit.
- Azt szeretné, ha a banda is ott lenne az esküvőn.
- És mit mondtál neki?
- Semmi konkrétat. Majd ti elmondjátok neki, hogy döntöttetek. Minket, lányokat is szívesen látna. Gondoljátok át.
Louis erre gondterhelten bólintott egyet, majd megragadta a kezem és leültetett maga mellé. Mélyen a szemembe nézett és elmosolyodott. A romantikus pillanatot megtörve anya rohant le a lépcsőn.
- Kicsim, hamarosan indulunk a reptérre.
- De anya, még 5 óra van a gép indulásáig. - éretlenkedtem.
- Igen, de a bátyád elnézte az időpontot. Kéne neked egy szemüveg Ádám.
- Van, nem? - néztünk össze Louissal.
- Ja, de lesz@rom. - vonta meg a vállát a bátyám.
- A lényeg az, hogy 2 óra múlva indul a gép. Hívtunk taxit. - szorított magához anya. - Nem sokára itt lesz.
- Gyertek családi ölelés. - állt fel Louis. Mindenki odament hozzá és megölelte őt. Ekkor hangos dudálás szólt kintről és a szüleim öltözködni kezdtek. Lehoztam gyorsan Lodia-t és anyáék megpuszilták.
- Szívesen látunk titeket máskor is. - kacsintott Louis.
- Legközelebb ti jöttök. - mutatott ránk a bátyám.
- Rendben. - nevettem. Még egy utolsó puszira odamentem anyához. Ő elmosolyodott, majd intettek egyet és beszálltak a taxiba. Megvártam amíg az utca végére érnek, addig integettem. Egy-két könnycsepp csordult le az arcomon, mert nem szeretek a családomtól messze lenni. Jó, Louis és Lodia is a családom, de.. na szóval értitek.
- Ne sírj, itt vagyunk neked. - tette a vállamra hatalmas kezeit Louis. Nyomtam rá egy puszit és bementem. 
Visszafektettem Lodit az ágyba, hagy aludjanak még. Beültem a tévé elé, ahova Louis is követett, majd bekapcsolta a Minimax-ot.
- Nem mondod komolyan? - röhögtem.
- Ez olyan aranyos sorozat. Arról szól, hogy... hogy.. nem tudom, de aranyos.
Nevetve mellé ültem. Louis lefeküdt a hátára, én pedig a mellkasára hajtottam a fejem és a mutató ujjammal simogatni kezdtem.